ALAPÍTVÁNY AZ ISKOLÁÉRT
E-mail: kisstamas@kontyfa.hu
Tisztelt Szülők, Kedves Támogatóink!
A Kontyfa Iskola mellett működő alapítvány, az Alapítvány az Iskoláért régóta segíti az intézmény működését. Ez alatt az idő alatt a legkülönbözőbb formában kaptunk támogatást Önöktől, és így támogathattuk az iskolát, az iskolás gyerekeket. A hősi időkben nagy szó volt a számítástechnikai cikkek beszerzése, vagy akár a könyvtár fejlesztése. Évekig saját erdei iskolát tudtunk működtetni, hogy tanulóink megismerhessék a vidéki lét szépségeit, értékeljék nehézségeit, járják a természetet. Majd egy évtizedig művészeti iskolát tartottunk fönn a gyerekek tehetségének kibontakoztatása érdekében.
Az utóbbi években az önöktől kapott, 1%-os támogatásokból az erdei iskola programot támogattuk, amely mára már meghatározó eleme oktatásunknak. Az iskolán kívüli tevékenységek, projektek, témaheteink plusz kiadással járnak, csak ha a közlekedés árára gondolunk is.
A kuratóriumhoz forduló családokat igyekszünk támogatni, hogy szinte minden gyermek részt vehessen ezeken a rendezvényeken, amelyek a közösségformálást és a tanulást egyaránt szolgálják.
Ehhez kérjük az idén is segítségüket!
A legkézenfekvőbb lehetőség, ha élnek azzal a jogukkal, hogy adójuk 1%-át alapítványunknak utalják.
Természetesen minden más ötletet, kapcsolati tőkét, lehetőséget szívesen veszünk, ami illeszkedik az iskola programjához.
A személyi jövedelemadó 1% -áról való rendelkezéshez az adószámunk szükséges:
19623001-1-42
Egyéb támogatáshoz a számlaszámunk :
K&H 10200940-21514766
Segítségüket előre is köszönjük!
Az alapítvány kuratóriumának képviseletében:
Kiss Tamás